Folytassuk utazós péntekeinket egy miskolci utazással! Még tavaly augusztusban látogattunk el egy kis műszeres segítségért a Miskolci Egyetemre, és ha már ott voltunk, maradtunk is pár napot. Oké, a mérés is jól sikerült… 😀
Szóval kezdjük az utat a vonaton. A Budapestről Miskolcra tartó Intercityből az első igazán geológiai érdekesség, amit megpillanthatunk, a visontai Mátrai erőmű, a háttérben a Mátrával és a Kékessel (1. kép). És hogy mit égetnek a visontai hőerőműben? Hát a visontán és bükkábrányban bányászott pannóniai korú lignitet (https://rezsoageologussun.wordpress.com/2020/12/14/nyersanyag-hetfo-lignit/ )! Utóbbi látható is a 2. képen, ha bezoomoltok, sőt még a híres scrapert is megpillanthatjátok.
Az első miskolci nap jó része az egyetemen zajlott a mérések elvégzésével, de utána azért a városra is ránéztünk, különösen tetszett például a Szinva középkori hatású környezete a belvárosban (3. kép), vagy a Miskolci Deszkatemplom (4. kép), mely erdélyi stílust követ.
Igen, nos, az első nap inkább amolyan bevezető volt, de várjátok csak ki a következő részeket Miskolctapolcával és Lillafüreddel! Találkozunk jövő héten ugyanitt!
Az Óvárost két nap látogattuk meg, mert első nap elkapott minket egy elemi özönvíz. Tudjátok, amikor konkrétan a másodperc tört része alatt áztok cakká… Na, de most már ne húzzuk az időt!
Szóval, amivel elsőként találkozunk, az a Fort Bokar (1. kép) és a várostól északnyugatra eső kis kiszögellésen épült Fort Lovrijenac (2. kép). Értelemszerűen ezek az Óvárost a tenger felől voltak hivatottak óvni. Apró megjegyzés, minden kő, szikla, amit láttok, az kréta korú sekélytengeri mészkő vagy dolomit lesz.
A városba bejutva a XVI. századi Szent Megváltó-templom az első a sok nagyobb régi épület közül, ami fogad bennünket (3. kép). Nem fotóztunk le minden történelmi épületet, illetve nem tettem be mindről képet, csak a mutatósabbakról. Ezt fontos az elején tisztázni! Egy ilyen óvárosban kvázi minden épületnek történelmi jelentősége van, a bejegyzésnek meg ugye vannak keretei. Na, de tovább, a Loyolai Szent Ignác templom (4. kép) már egy pöppet impozánsabb. Szintén a XVI. században épült és eredetileg jezsuita gimnáziumként funkcionált. A templom körüli tér lépcsőin a friss özönvízzel fellocsolt köveken szép rudista kagyló maradványokat láthatunk (5. kép), bizonyítva, hogy a helyiek (nyilván) a helyi kréta sekélytengeri mészkövet használták építkezéshez.
A kővetkező templomunk, az Óváros fő temploma a Szent Balázs templom (6. kép). A XVIII. században épült templom a város védőszentjéről kapta a nevét. Hasonlóan, mint Velencében Szent Márk napját, Dubrovnikban Szent Balázs napját szokták nagy csinnadrattával ünnepelni. Nem messze található a Rektori, azaz kormányzói palota, mely az egyik legrégibb, épen megmaradt épület az Óvárosban, bár ennek ellenére az ember könnyen elmegy mellette, mit sem sejtve, ha nem tudja, mit keressen. Azért a kopogtatója (7. kép) a város jelképe!
Apropó kopogtató, a városban roppant ötletesen az ereszek kvázi a falon belül futnak és a falak oldalán, vízköpőkben végződnek. A 8. kép már egy szolid vízköpést mutat, de az özönvíz alatt ezek gyakorlatilag sugárhányással operáltak… Átérve a városon pedig megérkezünk a történelmi kikötőbe (9. kép), ahol újfent kréta rudistás mészkövekre lelhetünk (10. kép). A háttérben az Srd-hegy is látszik!
Végül tehát ez volt kis összefoglalónk az Óvárosról, természetesen az egész város csupa-csupa történelem, a szűk utcákban bolyongva bármikor egy kisebb templomba stb. ütközhetünk (11. kép), kis odafigyeléssel pedig bármikor érdekességekre akadhatunk, mint pl. a kézzel faragott ˝felmarások˝ a mészkő térkövekben. Mint bizonyára sokan tudjátok, a mészkő a víz és kopás hatására rendkívül sima és így csúszós lesz, emiatt volt erre szükség.
Szóval ennyi lett volna az a hosszas sorozatunk, még gondolkoztam a parton gyűjtött masszív kavicsanyag bemutatásán is, de azt egyelőre, úgy gondolom, elnapoljuk. Nektek hogy tetszett, legyen még ilyen, nem csak geológiai jellegű utazós sorozat a jövőben?
Végre az óváros! Azért csak ez a leghíresebb, nem? Hol is kezdjük? Talán egy kis történelmi geológia! Dubrovnik története egy másik városban, az Epidaurum nevű görög kolóniában kezdődik. Epidaurum később illír, majd igazi római településsé vált, míg a 4. században egy földrengés a jó részét el nem pusztította, majd a 7. században az avarok fel nem dúlták. Ekkor a maradék, jórészt római lakosság a közeli Laus szigetére menekült, mivel a meredek partokkal bíró mészkő sziget jó természetes védelemmel bírt. Idővel a szigettel szembe a szárazföldre délszlávok, horvátok költöztek, akik településüket Dubrovniknak nevezték a növényzet után (dubrava=tölgyes).
Hogy miért beszélek két városról? Mert az sem véletlen, hogy Dubrovniknak két neve van, tudniillik, Raguza és Dubrovnik egy és ugyanaz! Bizony, Raguza eredetileg a római lakosú sziget volt, míg Dubrovnik a horvát lakosú szárazföldi rész. Később, a 11. században a sziget és a szárazföld közti keskeny tengerszoros jórészt feliszaposodott, majd a két, amúgy is jó viszonyt ápoló város az egyesülés mellett döntött, mesterségesen végleg feltöltve a tengerszorost. Eme eredeti különbségek nyomai máig látszanak az óvároson (a képen). A kikötő helye pl. eléggé predeterminálva volt.
A város a 13. század elejéig Bizánc alá tartozott, majd a rivális Velence fennhatósága alá került. 1358-ban Nagy Lajos megszerezte Magyarország számára az akkorra már autonóm Raguzai Köztársaságot, majd hosszas török uralom következett. Ismerős?
Az első komoly pusztítás 1667-ben érte a települést, egy 7.1-es földrengés képében. Igen, ebben a térségben nem csak 4-esek fordulnak elő… A földrengést olyan cunami követte, hogy a hajókat az olasz partokon találták meg utána, a kitört tűzvészt 20 napig nem sikerült megfékezni és a Srd-hegyről leguruló hatalmas kőtömbök is tovább tetőzték a pusztítást. Végül 2 épület kivételével az összes épület és a lakosság csaknem fele odaveszett. Az óváros jórésze ez után épült ki.
A következő csapás az 1808-as napóleoni francia megszállás, majd a ˝felszabadító˝ Habsburg megszállás volt. Mondjuk ők legalább inkább építettek, név szerint temérdek erődöt. Utána a város az első világháborút és a Jugoszláviához kerülést viszonylagos nyugalomban vészelte át, de aztán a második világháborúban már hadászati szerepe is volt az olasz majd német megszállás, illetve a szovjet felszabadítás során. Nyilván ez sem kímélte a várost…
Az utolsó megpróbáltatás a délszláv háborúk és Dubrovnik ostroma során jött el, mikoris a szerbek direkt pusztították a történelmi óvárost. Erről azonban már úgyis esett szó.
Huh, elég hosszú lett ez a felvezető, inkább több részbe szedem az óváros bemutatását. Gyertek vissza jövő héten is!
Következő állomásunk az Srd-hegy. A meglehetősen kopár hegy természetes védelmi vonalként magasodik a szárazföld felől a város fölé. Nem is csoda, hogy egy erődrendszer található a gerincén, mely főként a napóleoni megszállás, majd az azt követő osztrák/osztrák-magyar uralom alatt épült ki. A délszláv háborúk során, az 1991 októbere és 1992 májusa között zajló ostrom során vált központi elemmé. A szerb és montenegrói csapatok hiába ostromolták a horvátok által tartott erődöt és várost, sőt a szerbek kegyetlenségéért és nem utolsó sorban a felbecsülhetetlen történelmi értékű óváros több mint 50%-nak elpusztításáért a nemzetközi nyomás annyira megerősödött Szerbián, hogy Horvátország nyugati támogatással kiválhatott Jugoszláviából. Ja, hát… Ha azzal próbálod térdre kényszeríteni a másikat, hogy majd a nemzetközi értékek féktelen pusztítása annyira fog neki fájni, hogy inkább feladja, ne csodálkozz, ha visszanyal a fagyi… Na egy szó, mint száz, az egykori tüzérségi találatok nyomai még máig láthatóak a falakon (1. kép).
Mi maradjunk azonban inkább a kilátásnál! Ha keletnek fordulunk, a párhuzamos ÉNy-DK-i mészkő vonulatok mögött visszatekinthetünk oda, ahonnan jöttük, Bosznia-Hercegovinába (2. kép). Ha pedig nyugatnak fordulunk, nos, láttuk már ezt a képet, de nem lehet betelni ezzel a látvánnyal (3. és 4. kép)!
Jöjjön most a félsziget másik csúcsa, Babin Kuk! Mindenekelőtt a félsziget félszigetét egy nagyon pofás kis tengerparti sétány futja körbe (1. kép), bár a szállodanegyedes részen elég könnyű elveszni rajta… Az északnyugati sziklás szakaszon nagyjából 30-40 méterenként alakítottak ki kis helyeket, ahol le lehet menni a tengerhez. Naná, hogy mi találtunk itt-ott érdekességeket! A 2. képen a tipikus mediterrán, mészkövön kifejlődő talajtípust, a terra rossát láthatjátok, míg a 3. képen egy mini-lagúna tárul elénk.
Fontos a növényzet is, Dubrovnikban ilyen emberméretű agávék nőnek vadon (4. kép), itt tuti megéri mexikóinak lenni! Az 5. és 6. kép azonban geológiai szempontból érdekesebb. Az 5. képen fehér kréta sekélytengeri dolomitot látunk, melynek repedéseit narancssárga eocén márga töltötte ki (neptuni telér). Ez a látvány itthon is gyakran fogad bennünket az erdőben, a kép jobb szélén megjelenő fekete pacák azonban már a tengerhez kötöttek. Ezeket pelagosite-nak nevezik és sziklás tengerpartokon keletkezik a hullámzás során felverődő vízből kiváló aragonitból. A 6. kép ehhez képest valamivel unalmasabb, itt ˝csak˝ egy baromi nagy törésvonalat láthatunk a parton a sziklafalban. Mit nézzetek? Olyan mintha két aszfaltból álló lépcső lenne a falon. A színnel ne foglalkozzatok, de az alsó ˝lépcsőfok˝ sima felszíne a törésvonal maga!
Babin Kuk északnyugati csúcsáról, az osztrák időkben felújított francia erőd romjaitól látható az Otocic Daksa sziget és a bal végében található bunker (7. kép). Ezek eredetileg a modern kikötőbe való bejáratot őrizték, mert ahhoz bizony meg kell kerülni Babin Kuk-ot. Végül pedig újra vessünk egy szempillantást a vastagpados kréta sekélytengeri mészkövekre (8. kép)!
A következő állomásunk a természetvédelmi terület másik fele, a Velika Petka. Hasonlóan mediterrán növényzet fogad bennünket (1. és 2. kép). Ugyanúgy, ahogy a bunkerek itt is megvannak, bár itt egy volt lokátorállomás miatt még kiépítettebbek, mint eddig (3. kép). Nagyon ötletesen kitalálták egyébként, az út felől semmi sem látszik csak a sziklafal, amely mögött aztán ott van a bunker bejárata. A sziklafal meg a bejárat felől meg van erősítve betonnal (a kép jobb széle), hogy véletlenül se lehessen meglepni a bunkerben tartózkodókat, a támadók csak egy irányból, a védők által kívánt irányból érkezhessenek.
A kőzet még itt is a kréta sekélytengeri pados mészkő és dolomit, melyben némi hajladozás is látható a rétegek mentén (4. kép). Ez a deformáció még üledék korában érte a kőzetet, nem tektonikus redőről van szó. Az út végén pedig megtalálhatjuk azt is, hogyan lettek a bunkerek és a hegyi út. A sziklába fúróval lyukakat fúrtak, amiket megtömtek aztán robbanóanyaggal és ez elvégezte a munkát. Enne nyomai mindenütt láthatóak a sziklába mélyített furatoknak köszönhetően (5. kép).
A Mala Petka-n kezdjük meg dubrovniki kirándulásunkat, egy tipikus mediterrán ösvényen (1. kép). Amivel geológiailag itt találkozhatunk, azok a kréta sekélytengeri mészkövek (2. kép), de azért a kilátás se kutya (3. és 4. kép), csak vigyázni kell, le ne pottyanjunk! A 3. képen még egy redő lefutását is berajzoltam a távolban a mészkősziklákban.
Bónusz, hogy a terület teli van bunkerekkel, ha az ember nem vigyáz, nagyon könnyen eltűnhet egyben (5. kép). Hogy mindez miért van? Mert Dubrovniknak világéletében nagy stratégiai szerepe volt egészen a görög koloniális és római időktől kezdve. Az első komoly, modern erődítések a Napóleon-féle francia megszálláshoz kapcsolhatóak, majd ezután röviddel a Habsburgok tulajdonába került a város és még nagyobb erődítések vették kezdetüket. Aztán ugye jöttek a világháborúk, a délszláv háborúk… Szóval a városnak elég hányatatott sorsa volt, nem csoda tehát, hogy mindenütt bunkerbe, alagútba, erődromba fut az ember.
Tehát megérkeztünk Dubrovnikba! Végre… Hol is kezdhetném? Talán a legegyszerűbb, ha most még csak bemutatom a város azon részeit, amiket érinteni fogunk.
Értelemszerűen a legjobb lenne egy műholdképpel indítani, de csak nem hagyhatom ki azt a ziccert, hogy a nyitókép az első kép legyen. Szóval mit láthatunk az első képen? A fotó a város fölé magasodó Srd-hegyről lett lőve és Dubrovnik történelmi óvárosát, valamint a szomszédos Lokrum szigetet mutatja. Bár az óváros UNESCO világörökség, talán sokan jobban ismerik a Trónok harcából… 😀 A szigetet nem volt időnk meglátogatni, de az óvárosról még lesz szó bőven!
Akkor most nyargaljunk át a műholdképre (2. kép). Mit látunk ezen? Dubrovnik gyakorlatilag egy az Srd-hegyhez hozzáforrt, öblökkel erősen tagolt félszigeten terül el. Nyilván ez az erősen tagolt partvonal adta a város történelmi jelentőségét a sok védett öböllel. Az Srd-hegy lába és a félsziget nyaka a klasszikus városi rész, leszámítva persze az óvárost. Lapad jelenti a félsziget villásan elágazó, két vége között az összeköttetést, ez az üdülő városrész, míg az északi ág (Babin Kuk) a szállodanegyed és félig-meddig természetesen hagyott parkos terület, a déli ág pedig a két heggyel (Mala és Velika Petka) egy természetvédelmi terület. Az Srd-hegy többé-kevésbé lakatlan, erődromokkal van teli (mint majd látjátok, ezek gyakoriak a környéken). Mi maradt még ki? Az öblök! A Babin Kuk és a Mala Petka közti öböl a klasszikus városi strand, míg a Babin Kuk és az Srd-hegy közti öböl a ma használatos kikötő területe.
Térjünk vissza a 3. képpel az Srd-hegyre, mert innen kitűnően belátni a várost! Északnyugatra tekintve tökéletesen kirajzolódik a Velika és Mala Petka által alkotott vonulat, a némileg alacsonyabb Babin Kuk-féle vonulat és köztük a medence a strand-öböllel (Lapad). Szintén kibukkan a Babin Kuk mögé benyúló kikötő-öböl vége is.
Még egy kilátópont, ezúttal a Velika Petka-ról délkelet felé (4. kép). Innen az Srd-hegy kopár vonulatát, illetve a Lokrum szigetet láthatjuk, az óváros meg, nos, pont elbújt.
Az 5. kép a Babin Kuk oldalából készült és a strand-öböl, valamint szemben a két Petka és a természetvédelmi terület látható rajta, míg a 6. képen a Babin Kuk lett lefotózva a strandról. Ezeken jól látható, hogy a strand-öblöt két magasabb vonulat szegélyezi.
Nos, már csak az átfogó geológiával vagyok adós. Hát, a terület agyon van törve, de szó szerint! Egy nagy jobbos eltolódási zóna fut végig a parti zóna mentén (az Srd-hegy lábánál) ÉNy-DK irányban, amibe kisebb balos eltolódási zónák csatolnak bele. A terület ezek mellett még kompresszió, azaz összenyomás alatt is áll, értelemszerűen. Most már érthető, hogy az Srd-hegy miért különül el annyira szembetűnően a félszigettől (a nagy oldaleltolódás túloldalán van) és miért ennyire tagolt mind a partvonal, mind a topográfia a félszigeten. Az sem véletlen, hogy Dubrovnik környékén voltak Horvátország legnagyobb földrengései és a terület ma is képes lehet akár 7-es magnitúdójú rengés generálására is. Mazochista módon reméltem is, hogy megérezhetek egy kisebbet, amíg itt voltunk, de a szemét csak hazajövetelünk után két nappal kezdett csak el produkálni négyes körüli rengéseket… A szerkezetföldtani bonyolult felépítésnek megfelelően a kőzettani felépítés is kaotikus. A területet főleg kréta sekélytengeri mészkövek és dolomitok uralják, néha pedig egy kis eocén márga, flis is előkerül, de ez ritkább. A kréta karbonátok nagyon változatosak, mert tényleg még a városrészeken belül is változik, mit találunk, annyira össze van törve a terület.
Na, legyen elég ennyi, a következő hetekben úgyis jobban belemerülünk!
Szóval Neum, Bosznia-Hercegovina egyetlen kikötője. Szerencsétlen helyzetének és az ország tengerre nyíló idétlen kis kitüremkedésének történelmi okai vannak. Mikor Dalmáciát már a Velencei Köztársaság uralta, egy megegyezés értelmében hagytak egy tengeri kijáratot a törököknek. Ez volt Neum és ez öröklődött tovább napjainkra is.
Ha megnézzük a Google Maps-ről kivágott 1. képet, egyrészt a domborzatban felfedezhetjük a már múlt héten megtárgyalt hullámos, párhuzamos hegyekből és (időnként tengerrel elöntött) völgyekből álló sorozatot, másrészt pedig megnézhetjük Neum fekvését. A kikötő egy öbölben fekszik (szinklinális), mely a part és a Peljesac-félsziget (két antiklinális) közé van szorítva. Az öbölnek csak északnyugatra van kijárata. Mindezzel nem is volt gond, amíg a horvátok nemrég meg nem építették a Peljesac-hidat. A híd roppant előnyös a horvátok számára, mert összeköti a kis bosnyák sáv által elválasztott országrészeket, illetve nagyban meggyorsítja a turisták áthaladását azzal, hogy nem kell határátkelőn átmenniük, de a ravasz horvátok még ennél is többet értek el a híddal!
A híd méreteiből adódóan blokkolja a nagy teherhajók és szállodahajók bejutását az öbölbe, amelyek így nem tudnak eljutni Neumba, Neum pedig ezzel kvázi funkcióját vesztette. Ez komoly regionális politikai feszültséget szül, mert Bosznia-Hercegovina rengeteg pénzt fektetett az utóbbi évtizedekben Neum (2. kép) fejlesztésébe és rendszerint olcsóbb alternatívát kínált a horvát kikötőknél, hogy csábítsa a hajókat. Horvátország pedig azzal, hogy kipöckölte Neumot a versenyből, monopol helyzetbe került a térségben, legalábbis a teherhajók fogadása szempontjából, ami egy kikötővárosnak a legnagyobb jövedelmet jelenti.
Na de mi haladjunk tovább, most már a tengerparton délre. A Peljesac-félsziget fehér kréta mészkő sziklái hosszan követnek minket, míg meg nem pillantjuk a félsziget bejáratát jelző Stoni Nagy falat (3. kép). Ston gyakorlatilag egy erődváros a maga 6 km hosszú, a félszigetet teljes egészében lezáró falával és erősségeivel. A Peljesac-híd megépüléséig a félsziget csak délkeletről volt megközelíthető szárazföldön, Ston pedig ezt a bejáratot hivatott őrizni a középkorban.
És nemsokára meg is érkezünk Dubrovnikba, a naplemente már a Lapad strandon ér minket (4. kép). A jövő héttől kezdve sorozatunk átalakul, értelemszerűen, hisz már megérkeztünk Dobrovnikba, és magáról a városról fog szólni néhány rész. Tartsatok velünk akkor is!
Nincs már messze a cél, kapcsoljunk kicsit rá! Mostarból hamar Stolac-ba jutunk, ahol mindenhol fölénk magasodik a 16-17. századi oszmán erőd (1. kép). Mondjuk ettől függetlenül érdemes az úton tartanunk a szemünk, mert elég sok az útfeltúrás…
Maga a táj innen már nagyon nem változik, a Stolac-tól délkeletre található polje tökéletesen leírja, mi vár ránk. Nagy, mészköves, karsztos terület, szárazságtűrő, gyérebb növényzettel (2. kép). Ahogy az V. részben már beszéltem róla, a Külső-Dinaridák egy igen kiterjedt és igen hosszúéletű karbonátplatform maradványa. A platform jó részén az üledékképződés a krétában állt le, a hegységképződés megindulásával, így a legtöbb helyen kréta sekélytengeri mészkő van a felszínen.
Ahogy azonban közeledünk a tengerpart és az aktív ütközési, kollíziós zóna felé, a deformáció egyre szembetűnőbb lesz. A mészkő szoros, U-alakú redőkbe lett gyűrve (3. kép), melyek központjában fiatalabb eocén mészkő, márga rakódott le. Hogyan? Nézzünk végig a horvát tengerparton ma is! A parttal párhuzamosan sokszor 3-4 elnyúlt sziget-tengersáv pár váltakozása figyelhető meg. A szigetek ma is az U-alakú redők szárnyai, míg a tengerrel elöntött rész a redők mélyebb, besüllyedt közepe. Ugyanez figyelhető meg a parttól beljebb is, csak ott már a redők közepe is szárazon van, az eocén üledékek száraz lábbal nyomozhatóak. A 4. képen pl. 5 db egymással párhuzamos mészkő falat, redő szárnyat különíthetünk el. Köztük mind egy-egy mélyedés található, ahol egykor eocén üledékek rakódtak le.
Ez a sorminta egyébként az egész dalmát partvidékre jellemző, mivel a mai partvonal jórészt egy redő belső felülete mentén fut le, mintha szánkóznánk le az U betű belsejében. A tengerpartot a legtöbb helyen magas mészkősziklák határolják, meredeken szakadva le a part irányába, míg közvetlenül a parton gyakran szelídebbek a kőzetek és sok a Nummuliteszes mészkő (eocén korú). Ha pedig a tenger irányába a távolba tekintünk, gyakran egy párhuzamos, fehér szigetsávot láthatunk. Ez az U betű visszatérő ága lesz! Aztán a sorminta még párszor folytatódhat a nyílt tenger felé, egyre csökkenő amplitúdóval…
Na, mára elég is lesz ennyi, lassan megérkezünk Bosznia-Hercegovina egyetlen tengeri kikötőjébe, Neumba és megtárgyaljuk a frissen átadott Peljesac híd geopolitikai helyzetét. Addig is maradjatok velünk!
Rezső a geológus sün 